Vannak kilátástalannak tűnő helyzetek, megoldhatatlannak tűnő konfliktusok. Talán ez számodra is ismerős, talán már te is megélted, hogy ilyenkor emészted magad, folyamatosan pörög az agyad a megoldást keresve, de csak egyre frusztráltabbá válsz. Ilyenkor gyakran nem az erőltetésre, hanem pont a lecsendesedésre van szükség. Egy kis szünet, higgadt gondolkodás és némi kreativitás, és máris megoldás születik. Erről szól a következő történet is. Harun al Rashid, a távolkelet bölcse a sivatagot járta, majd éjszakára egy beduin törzsnél keresett szállást. A beduin törzsekről köztudott volt, hogy nagyon vendégszeretőek, és tele vannak életörömmel, ezen az estén azonban Harun al Rashid egy zaklatott, feszült közösségre talált, ami nagyon megdöbbentette. Kérdésére elmondták, hogy meghalt a törzsfőnök, – és bár ezt az élet természetes velejárójának tartották – most a család mégis szégyenben maradt, mert a törzsfő végrendeletét annak három fia sehogyan sem tudta teljesíteni. A fiúk elmondták neki, hogy édesapjuk a halála előtt meghagyta, hogy tevéinek felét a legidősebb fiú kapja meg, harmada a középsőt, kilencede pedig a legkisebb testvért illeti. A gond csak az volt, hogy apjuknak összesen 17 tevét hagyott rájuk, és fiai sehogy sem tudtak megegyezni. Azt biztosan tudták, hogy apjuk nem akarhatta, hogy a tevéket megöljék és feldarabolják, de hiába osztottak-szoroztak, nem sikerült okosan dönteniük. Harun al Rashid ekkor azt mondta nekik: „Van egy javaslatom számotokra. Itt az én tevém, tegyétek hozzá az örökségetekhez. Így lesz 18 tevétek. A fele 9, ennyit kap a legidősebb közületek; a harmada 6, ennyi lesz a középsőé; a kilencede pedig 2, ennyi tevéje lesz a legkisebbnek. Ez összesen 17 darab teve – pontosan annyi, amennyi az örökségetek.  A tizennyolcadik tevét pedig visszaadjátok nekem, így édesapátok akarata is teljesül, Ti is békésen megegyeztek, és én sem veszítek.” A három testvér örömmel belement az ajánlatba, és áldották segítőjük eszét, amiért ilyen egyszerű és békés megoldást talált számukra. Harun al Rashid másnap reggel egy újra életvidám, elégedett törzstől köszönt el, és saját, 18. tevéjét magához véve békésen folytatta útját a sivatagban.  Sokszor teljesen fölöslegesen stresszelünk és görcsölünk egy adott helyzetben. Hiába agyalunk, hiába erőlködünk, csak mind jobban elfáradunk, és a feladjuk a próbálkozást vagy épp ellenkezőleg, még stresszesebbé válunk, és újra és újra ugyanazokkal a nem működő megoldásokkal próbálkozva várjuk a hőn áhított eredményt. Pedig néha egy hátralépés, egy kis eltávolodás, egy lélegzetvételnyi szünet a megoldás. Ekkor nem „csináljuk” a megoldást, hanem az megjelenik, új perspektívaként megnyílik, mint ahogy felbukkant Harun al Rashid 18. tevéje is. Egy jó segítő erre is emlékeztet: néha állj meg, néha lépj hátra, néha „ne akard csinálni”. És akkor egy szusszanásnyira fellélegezhetsz, miközben az elméd ördögi köréből kikerülve hagyod, hogy a megoldás a maga idejében magától kibontsa magát. „Egy problémát nem lehet megoldani a tudatosságnak azon a szintjén, amely magát a problémát megteremtette.” – Albert Einstein

Nehezen tudod elképzelni, hogyan működik a coaching? Szívesen látnál erről egy könnyen érthető, néhány perces kisfilmet? Kattints a videóra, és nézd meg!

Az agyunk folyamatosan gondolkodik… Gondolatok jönnek-mennek. Ez a természetük. Úgy is mondhatnám, hogy ez a dolguk. A baj nem ezzel van… a baj inkább az, hogy észre sem vesszük. Teljesen természetessé vált a folyamatos gondolat-áramlat, olyannyira, hogy mi magunk váltunk a gondolatainkká…. Mit lehet tenni? Ébresztő! És vedd észre! De ne ess át a ló túlsó oldalára! Ha teremtésre akarod használni őket, akkor hiába adod meg 100% pontossággal, hogy mit is szeretnél, a köztes időben, amikor nem vagy a gondolataidra tudatos, ellenteremtesz. (És az esetek nagy részében még csak észre sem veszed…) Különben, ha működne, már rég elérted volna azt, amit akarsz. De nem működik a másik véglet sem… állítsuk meg a gondolatainkat… üljünk le, és meditáljunk… Így ez sem fog működni. És tudod, hogy miért? Mert meditálni nem lehet úgy, hogy leülök meditálni. Meditálni nem lehet akarással. Maximum leülni tudok, és ha kellőképpen elmélyedek a belső csendben, akkor lesz belőle meditáció… magától, nem az én erőltetésemtől. És hogy lesz itt belső csend? Biztosan nem úgy, hogy megállítom a gondolataimat… az nem fog menni… lehetetlen… ugyanis abban már megint benne van az akarás, a csinálás… És ha az ott van, azok a fránya gondolatok ellenállnak, és csak jönnek… még jobban, mint addig. Egyetlen módja van a belső csendet elérni… hagyni, hogy a gondolatok elcsituljanak. Hidd el, maguktól le fognak állni, ha már nem akarod megállítani őket, csak hagyod, hogy megálljanak. Addig pedig hajrá gondolatok! Neked pedig ébresztő, és vedd észre!