Párkapcsolati coaching az életerős párkapcsolatért
Hiszek abban, hogy lehetséges.
A saját példám is ezt erősíti, hiszen én magam is házasságban élek. 2000-ben ismertem meg a férjemet, akivel először 2009-ben házasodtunk össze. 2014-ben, az 5. házassági évfordulónkon újra elvett feleségül, így szavakban újra megerősítettük összetartozásunkat.
Kapcsolatunk azóta is boldog és kiegyensúlyozott, ebben a szeretetteljes környezetben felnövő két gyermekünknek is szülői példát mutatva ezzel.
Félreértés ne essék! Mi nem az álompár az álomházasságban vagyunk, viszont merünk tenni a kapcsolatunkért és beletesszük a kellő energiát!
- ha házasságra készültök, és szeretnétek rá tudatosan felkészülni
- ha gyermeketek született, és nehezen tudjátok összeegyeztetni a szülői és a férj-feleség szerepeket
- ha a párkapcsolatotok ellaposodott, kihűlt
- ha megcsalás történt, és szeretnétek feldolgozni a történteket
- ha a gyerekek kiröpültek, elköltöztek, és újra szeretnétek elmélyíteni a kapcsolatotokat
- ha szeretnétek jobban megérteni a másikat
- ha nehezen kezelitek a konfliktusaitokat, gyakran veszekedtek
- Ha a pár szeretne ugyan jó kapcsolatot, de azt készen szeretné megkapni, és tőlem várja a megoldást
- Ha az egyik fél valójában már ki akar lépni a kapcsolatból, és ürügyként használja fel erre a párkapcsolati coaching-ot
Ha szeretnétek jobbítani a kapcsolatotokon, és ezért hajlandóak is vagytok tenni, mertek változtatni, és közben szeretnétek jobban megismerni magatokat és a párotokat is, akkor várlak Titeket szeretettel!
Hiszem, hogy ha egy kapcsolaton mindkét fél szeretne javítani,
akkor az sikerülni fog!
Ha kész vagytok tenni a kapcsolatotokért, magatokért és egymásért, akkor várlak Benneteket szeretettel!
Éva
Gellért Éva mobil: 70/ 410-411-3 e-mail: eva@eleteros.hu