Mi az a coaching? - avagy a 18. teve története

 

Harun al Rashid, a távolkelet bölcse a sivatagot járta, majd éjszakára egy beduin törzsnél keresett szállást. A beduin törzsekről köztudott volt, hogy nagyon vendégszeretőek, és tele vannak életörömmel, ezen az estén azonban egy megtört, csendes közösségre talált, ami nagyon megdöbbentette. Kérdésére elmondták, hogy meghalt a törzsfőnök, – és bár ezt az élet természetes velejárójának tartották - most a család mégis szégyenben maradt, mert nem tudták a törzsfő végrendeletét teljesíteni. 
Az apa 3 fiára hagyta 17 tevéjét azzal a megkötéssel, hogy középső fia a tevék harmadát, legidősebb fia hárommal több tevét, a legfiatalabb pedig a középső tevéinek a harmadát kapja. Azt biztosan tudták, hogy apjuk nem akarhatta, hogy a tevéket megöljék és feldarabolják, de hiába osztottak-szoroztak, nem sikerült okosan dönteniük.

Harun al Rashid ekkor azt mondta: használjátok az én tevémet! És az ő 18. tevéjével máris működött az osztozkodás. A középső fiú 6, a legidősebb 9, míg a legkisebb 2 tevéhez jutott – ami mindösszesen 17 teve. Harun al Rashid másnap reggel egy újra életvidám, elégedett törzstől köszönt el, és saját 18. tevéjét magához véve békésen folytatta útját. 

 

Ezt a tanmesét Wiesner Edit mester-coachtól tanultam, és találóan szemlélteti a coach feladatát. Bár a 17 teve már a  fiúk rendelkezésére állt, mégis szükségük volt Harun al Rashid tevéjére is, hogy megoldás szülessen.

Hasonlóan a coach is erőforrásokat, támogatást, eszközöket ad ügyfelének, hogy ő képes legyen nehézségein felülemelkedve megalapozott döntést hozni. 

Éva
 

 
 
 
 

Gellért Éva                     mobil: 70/ 410-411-3                    e-mail: eva@eleteros.hu

Created by EasyDesign®